Vízió

Olyan weboldalt akartunk tervezni ennek a csodás helyszínen működő étteremnek, amely a szokásosnál közelebb hozza a részleteket a vendégek számára.

Ramazuri Bistronomy

Atmoszféra

A Ramazuri belső terei, bútorai és atmoszférája megérdemli, hogy a középpontba kerüljön; olyan megjelenést terveztünk hát – a tulajdonossal közös tervezés eredményeképpen – amely képes arra, hogy átadja azt a hangulatot, életérzést, amely ebben az ékszerdoboznak is beillő budai csodahelyben rejlik. A profi fotós által készített gazdag vizuális alapanyag nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ember a website-ot nézegetve is oda tudja képzelni magát. Tapasztalatból tudjuk, hogy az étteremválasztás emocionálisan vezérelt folyamat; tudtuk, ha erre hatunk, nyert ügyünk lesz.

Adminisztráció

Fontos szempont volt, hogy az állandó étlap mellett lehetőség legyen a heti séf ajánlat megjelenítésére illetve asztalfoglalások kezelésére is, tehát készítenünk kellett egy felhasználóbarát, könnyen átlátható admin felületet is. Emellett a szokásos menüpontokon kívül karrier ajánlatokat és külön borlap feltöltési lehetőséget is kapott az oldal, igyekeztünk minden elemet az étterem színvilágának, design-jának figyelembe vételével kialakítani.

Munkafolyamat

A teljes projekt időtartama alatt folyamatosan kommunikáltunk a Megbízóval, határidőket szabtunk, és részekre szedtük a fejlesztést, aminek köszönhetően végig átlátható és folyamatosan alakítható volt a munka. A határidőket mindig betartjuk, és törekszünk mindig valami pluszt is ajánlani; a Ramazurinál ez a social media – beágyazás volt, amelyre vevő volt a Megbízónk, így a website-on láthatóvá vált az étterem Instagram oldalának tartalma is, annak érdekében, hogy a leendő vendégek még inkább bepillantást nyerjenek a hely mindennapi életébe.

Ramazuri Bistronomy